Oktávia meseszép asszony, törékeny lánynak látszik a háromgyermekes, jogi végzettségű édesanya. A férj közgazdász diplomával, építőanyag-forgalmazó kicsiny vállalkozással kezdte a család anyagi megalapozását, sokat dolgozott. Húsz éve vannak együtt, tizenkét éve házasok, ősetyekiek mindketten, Máté fiuk tizenkettő, Gergely tízéves, Gréta lányuk ötesztendős. János feszes, kemény munkatempót diktált magának, s ahogyan Oktávia meséli: „jött a kecske-gondolat”. Kézzel fogható „valamit” szeretett volna készíteni, talán pihenésképpen is, bár fogalmuk sem volt, hogy ez bizony sok munkát és gondolkodást jelent, igaz, másfélét. Etyeken sok a borász, ahhoz passzol a sajt, falun élnek, Oktáviáéknál gyerekkorában mindig is voltak háziállatok, ma is levágja a csirkét, nem idegenkedik az állattartástól. Sőt. Ő az „ellető-bába”, Grétát várva nyolchónapos terhesen hagyta abba a kiskecskék gardírozását, mert persze János mellett ő is bele-önképezte magát a sajtkészítés rejtelmeibe.

A házukkal szemben épül a sajtkésztő üzem, kívülről takaros parasztház, kicsit modernebb formában, belül hűtők, pasztőrözőkád, érlelőműhely. Most is őstermelők, mint a kezdetkor, csak komolyabb körülmények között, Leader-pályázaton nyertek támogatást 2001-ben a kecskesajt-termelés indulásához.

Színesen, humorosan mesélnek a kísérleti időkről. Rengeteget próbálkoztak, kidobták a szerintük nem tökéletes produktumokat, az első, pincében érlelendő adagon a meztelen csigák lakmároztak. S nem ebben a sorrendben, de többszáz kiló kecskesajtot ettek meg a rokonok, családtagok, barátok, s a kutyák, macskák, malacok.

Alpesi kecskékkel indultak, végül a szánentáli fajtánál kötöttek ki. Tabajdon vettek tanyát néhány éve, a tejet hazaszállítják Etyekre feldolgozásra, szerintük a legfontosabb a higiénia: zárt rendszerben, külön helyiségben végzik a gépi fejést. Az istállóban nem lehet, szögezi le János, mert különben kiűzhetetlen a tejből a kellemetlen kecskeszag. Ők ebben látják a mások szerint is magas minőségű termékeik titkát. A magyar ízlésnél az előítéletek miatt a kecskesajt nem nulláról, hanem mínusz pozícióból indul, magyarázza János, s ők ezt küzdik le a maguk igyekezete szerint.

Az elején János a konyhában sajtozott, megszerezte a tejtermékgyártó szakmunkás végzettséget, Oktávia mosogatott, s ő is tanult. Az internetről, a baracskai Kun Anita tehénsajt-készítőtől, a felcsúti Szelényi Katalintól, innen-onnan jó szakemberektől, akik hajlandók voltak elárulni a fogásokat – Vidáék Etyeki Kecskesajt Manufaktúra néven alapították meg a saját cégüket. János biztatta feleségét, mert úgy vélte, a fiatalasszonynak nagyobb tehetsége van a sajtkészítéshez mint neki. Az információ-morzsákból jó érzékkel tud új recepteket alkotni, s így álmodta meg azt a sajtot is, amit a világ 84 legjobbsajtja közé választottak, meséli büszkén. Oktávia főállású sajtkészítő lett, János a kutatásban, a külföldről származó információk megszerzésében vesz részt, ezek adják az ihletet feleségének, hogy újabb sajtcsodákat álmodhasson meg.

Érlelt félkemény sajtok, grillsajtok, sokféle ízesítésű friss krémsajtok kerülnek ki műhelyükből, különlegesség a dióízű görögszénamagos félkemény sajt. A bergamói díjnyertes tradicionális, pikáns, merész ízvilágú „Hófehérke” camembert-jellegű lágysajt, ugyancsak illik Oktávia egyéniségéhez. Finom.

Talán ez a legpontosabb meghatározás mindkettőjükre – a termékre és készítőjére.